OPNI kategória bejegyzései

Az OPNI története V.

Tariska István 1972-1986 között igazgatta az Intézetet. Ez idő tájt indult meg a főépület többlépcsős rekonstrukciója.

Ezek a körülmények tették lehetővé, hogy az időközben pszichiátriai feladatkörrel bővített neurológiai tanszék a Szabolcs utcából az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetbe költözzék. Ezzel az intézet aktívabb részt tudott vállalni a két szakterület oktatásából. Bővebben…

Az OPNI története IV.

1953-ban új igazgató került az intézet élére Gimes Miklósné Hajdu Lili (1953-1957) személyében. Ezekben az években bővült a szakemberképzés, támogatta a biokémiai kutatások fejlesztését, ekkor létesült az állatkísérleti laboratórium. Ekkor jelentkeztek az első eredményei a neuroleptikumok első fecskéjeként megjelent chlorpromazinnal folytatott kezeléseknek.

1954-ben Tariska István vette át a neuropatológiai labor vezetését. 1957-ben ismét új vezetője lett az intézménynek, rövid idore Fekete János került az intézet élére, majd még ugyanezen év decemberében újabb váltás következik, az igazgató Mária Béla (1957-1972) lett. Igazgatásának évei alatt lassú átszervezodés indult meg, amelynek során egyre inkább átalakult a szakma terápiás felfogása. A neuroleptikumok, majd a thymoleptikumok és anxiolitikumok, a biológiai kezeléseket helyezték előtérbe. A pszichofarmakonokkal elért eredmények, de a kudarcok is, elősegítették a pszichoterápiás, majd a módszeresebb szocioterápiás eljárások kialakítását. A biokémiai kutató laboratórium vezetését Pataki István vette át, aki szintén az egyetemről került az intézetbe. Személye a gyors fejlődés lehetőségét vetítette előre. Kibővítette a kutatások területét, a továbbképzésben pedig következetesen képviselte azt az elvet, hogy a gyógyszereket megalapozottan és céltudatosan alkalmazzák, kerülve a polipragmáziát. Ekkor gyarapodott korszerű infúziós laboratóriummal a gyógyszertár. Ezekben az években kezdődött meg az intézetben egy nagyarányú belső felújítás, amellyel az osztályok korszerűsítése és bővítése vált lehetővé. Ennek eredményeként alakították ki 1956-ban az idegsebészeti osztályt, melyet Majerszky Klára vezetett, s ennek kapcsán létesülhetett a Nagy Tibor vezette EEG laboratórium. Ebben az időben létesült a különálló Völgy utcai épületben a férfi funkcionális idegosztály Fodor Sándor vezetésével, majd később Pertorini Rezső irányításával. Az ő nevéhez fűződik a teljesen nyitott rendszer bevezetése, s munkatársával Koronkai Bertalannal megkezdték a módszeres relaxációs pszichoterápiát, a csoport- és milioterápiát.

Az átszervezéssel és felújítással korszerűsödött az alkohol-elvonó osztály is, melyet Kardos György vezetett. A következő években egyre sokoldalúbb lett a betegek kezelése. Gazdagodott a pszichofarmakonok sora, javult szelektivitásuk, s megjelent a lithium-terápia is. Mindezzel párhuzamosan élénkültek és bővültek a foglalkoztatási lehetőségek is. A pszichiátriai osztályokon egyre inkább teret nyertek a szocio-pszichoterápiás módszerek. Ez a munkásság elsőként a Kun Miklós által vezetett pszichiátriai osztályon bontakozott ki. Kezdtek kibovülni a kis- és nagycsoport-terápiák, ennek komoly lökést adott az 1963-ban kialakított pszichodiagnosztikai laboratórium, melynek vezetését Mérei Ferencre bízták. Irányításával alakult ki a szakpszichológusi gárda, amelynek működésével a pszichológiai munka a pszichiátriai osztályok szerves részévé vált.

A korszerűsítés befejeztével a Röntgen részleg is önálló egységgé alakult 1960-ban, Kárpáti Miklós vezetésével. Új osztályt hoztak létre a pszichotikus fertőző betegek részére Hun Nándor irányításával, s megújult a tüdőosztály is, amelyet Marschall Gerhardra bíztak. A munkaterápiás foglalkozások bővültek új műhelyek létrehozásával, sikerült létrehozni egy nyomdát, s új szervezési forma kialakulása kezdődhetett meg a nappali szanatórium létrehozásával. Az 1966. évi 12. sz. törvényerejű rendelet elmeügyi rendelkezéseinek megalkotásában az intézet munkatársának, Orthmayr Alajosnak elévülhetetlen érdemei voltak. Ez a rendelkezés oly mértékben előremutató volt, hogy az 1972-es Egészségügyi Törvénybe változtatás nélkül került be. 1968-ra az intézet fennállásának 100. évfordulójára az épület kívül-belül megszépült; az osztályok és a foglalkoztató műhelyek kiállításokkal, a vezetőség tudományos ülés rendezésével tette emlékezetessé ezt a kivételes alkalmat.

Az OPNI története III.

1945 után új szakasz kezdődött a Lipót életében. Amikor a harcok már a fővároson túl zajlottak, megkezdődött a helyreállítás: a víz és a villanyszolgáltatás, a központi fűtés beindítása.

Zsakó Istvánt nyugdíjazták, s helyére Stief Sándor (1945-1953) professzor került. Hiába a helyreállítás, a betegeket hamarosan ki kellett költöztetni az épületből, mert a szovjet katonai parancsnokság költözött a helyükre 1945. júniusában. 1946. szeptemberében költözhettek vissza a betegek, valamint rajtuk kívül 800 menekült, tbc-s hadifoglyok és a 150 hátrahagyott orosz elme- és idegbeteg katona. A háború után, Stief Sándor igazgatása alatt az Intézet fokozatosan a pszichiátria országos központjává vált. 1948-ban a Népjóléti Minisztérium elmeügyi felügyelőséget szervezett, Tariska István akkori igazgatóhelyettes vezetésével. Megkezdődött a statisztikai adatok feldolgozása, összesítése, a betegfelvételek irányítása. Ez az országos feladatkör egyelőre rövid életűnek bizonyult, az 1949-ben átalakult minisztérium (Egészségügyi Minisztérium lett) 1951-ben megszüntette a felügyelőséget, saját hatáskörébe vonva ezen feladatokat.

1948-ban az intézetben pszichológiai laboratóriumot hoztak létre, de ez sem sokáig működött, mert 1951-ben megszüntették, s addigi vezetőjét, Benedek Istvánt eltávolították. Ezekben az években a gyógyszeres kezeléseken kívül újra divatba jött a betegek foglalkoztatása; kreatív foglalkoztatás és valódi munkaterápia formájában is. Az Intézetben 1948-ban alkohol-elvonó osztály nyílt, 1951-ben pedig a Nyéki úti épületben az egyetemi klinikáról eltávolított Horányi Béla vezetésével neurológiai osztály került kialakításra.

1950-ben – az országban elsőként- gyermekpszichiátriai osztály kezdte meg működését Lóránd Blanka vezetésével, aki iskolát teremtett és lerakta az alapjait a később önállósuló, szakvizsgához kötött gyermekpszichiátriai tevékenységnek. 1950-ben került az intézetbe Mária Béla későbbi igazgató és Fejér Artúr György, akinek nevéhez az elme-belgyógyászati osztály létrehozása (1953) fűződik. 1952-ben az intézmény nevében is hivatalosan Országos Ideg- és Elmegyógyintézetté változott, s ezzel az Egészségügyi Minisztérium a pszichiátria országos vezetésével bízta meg a szervezés, az irányítás és az ellenőrzés területén is. Az Intézet szervezte az instruktori látogatásokat országszerte, rendezte a szakvizsgához szükséges tanfolyamokat. Ebben az időben szervezték meg a betegfelvételek területi elv szerinti országos felosztását is.

Az OPNI története II.

A második igazgató, Niedermann Gyula (1884-1899)korszerűen átalakította a budai tébolydát. Működése alatt javultak a higiéniás körülmények, emelkedett az élelmezés színvonala, ezáltal lényegesen kevesebb lett a TBC-s betegek száma. A kényszerintézkedések csökkentek, a zubbony használatát mellőzték, a cellák ajtaját kinyitották.

Ebben az időben kezdődtek meg a foglalkozások az osztályokon és a különböző műhelyekben. Niedermann érdemei közé tartozik a gyógyult elmebetegeket segélyező egyletének megalapítása. Az ápoltak száma 500-ra emelkedett. Niedermann Gyula nyugdíjazása után Bolyó Károly (1900-1905) lépett az igazgatói posztra, kinevezéséig átmenetileg Salgó Jakab vezette az intézetet. Bolyó modern eszmék híve volt. Tudományos tevékenysége elismeréseként az Orvosegyetem magántanárává minősítették. Működése alatt átalakíttatta a fürdőket és bevezette a vízgyógykezelést. Niedermannal együtt megalkották a magyar elmegyógyászati szakkifejezéseket. A foglalkoztatás elősegítésére mezőgazdasági kolóniákba kívánta elhelyezni az arra alkalmas betegeket.

Bolyót Konrád Jenő (1905-1910) követte az igazgatói székben. Konrád sok újítást vezetett be igazgatása rövid öt éve alatt. A költségek csökkentése érdekében kezdeményezte az önélelmezést, új, korszerű mosóházat építtetett. Rendezte az ápolók fizetését. Bevezette a szabad kezelést. Ezzel megszűnt az intézet fegyház jellege. A szabad kijárás haladásszámba menő újítást jelentett a gyógyításban. Az orvosi ügyelet ekkor vált 24 órássá. A Lipóton is meghonosította a kihelyezhető betegek számára a családi ápolást. Az ő igazgatása idején – mint az intézet egyik főorvosa – működött itt Pándy Kálmán. Nevét a tudomány az általa kidolgozott liquor-reakció révén ismeri. Pándy a pszichiátria terén is haladó elveket vallott; dolgozott a munkaterápia bevezetésén, az alkoholelvonás problémáján, szorgalmazta az intézet vezető állású foorvosainak az önálló kutatást.

Oláh Gusztáv (1910-1925) elmeorvosi munkássága Angyalföldön kezdodött. Húsz év igazgató-főorvosi működése után nevezték ki a Lipótmezei Elmegyógyintézet igazgatójává. Oláh friss szellemet akart vinni a komor falak közé. Fontosak voltak számára az esztétikai szempontok. Parkosított, télikertet csináltatott, uszodát, teniszpályát, kis színházat létesített. A női betegeknek szalont rendezett be zongorával, a férfiaknak társalgót. Hasznos műhelyeket állíttatott fel: jéggyárat, sertéstelepet, pékműhelyt. Egészen modern konyhával, központi fűtéssel lett korszerűbb intézetünk. 1924-ben Fabinyi Rudolffal együtt megalakítja az Elmevédelmi ligát. Foglalkozik a megelőzéssel és a járóbetegellátás kiépítésével. Tervei között szerepelt egy új pavilon felépítése is, de a háború kitörése kereszülhúzta terveit.

Oláh igazgatása alatt osztályvezetőként működött Hollós István, aki a Búcsúm a Sárga Háztól c. híres könyvében állást foglalt az elmebetegekkel való előítéletekkel szemben és a betegek fizikai és lelki szabadsága mellett. Őt tekintjük a magyarországi nyílt-ajtó rendszer előfutárának. Oláh idejében (1913) restaurálták a katolikus kápolnát. Ekkor készültek a híres Róth Miksa nevével fémjelzett üvegablakok és Nagy Sándor falfestményei.

Oláh életművének szerves folytatója volt Fabinyi Rudolf (1925-1936). Új statisztikai nómenklatúrát vezetett be. Fabinyit foglalkoztatta az ápolás korszerűsítése és fejlesztése. Megszervezte az Országos Elmeápoló Iskolát. Először alkalmazott ápolónőket férfiosztályokon is. Fejlesztette a diagnosztikai lehetőségeket, megteremtette a röntgenellátás alapjait. Felállította az első lélekgondozót, mellyel együtt védőnői hálózatot is létrehozott. Igazgatása alatt 1931-ben nyitotta meg kapuit a funkcionális osztály (mai Nyéki út) Nyírő Gyula vezetésével. Ezekben az években új kezelési eljárás kísérletei zajlottak. Meduna László schizophréniásokon próbált epilepsziás rohamot kiváltani. Az elmélet abból a megfigyelésbol származott, hogy a görcsrohamon átesett schizophrén betegnél javulást észleltek. Meduna eredetileg az epilepszia kórszövettani elváltozásait akarta tanulmányozni, így jutott el a görcsterápiás gyógymódig. Munkáját tekinthetjük az epilepszia kutatás kezdeti lépésének a görcsterápiát pedig az elektrokonvulzív terápia elődjének.

Fabinyi elhunytával az igazgatói széket Zsakó István (1936-1945) kapta meg. Gazdasági nehézségekkel terhes időben vette át az intézetet, működését később a háború nehezítette. Zsakó idejében került át a Pszichiátriai Múzeum Angyalföldről. Megírta az Országos Tébolyda keletkezésének történetét, összeállította a 1830-1939 közötti időszak magyar idegtudományi irodalomának bibliográfiáját. Mindennapos munkája mellett nagy odaadással dolgozott a magyar pszichiátria történetének feldolgozásán.

Az OPNI története I.

Az országos elmegyógyintézet építésének gondolata először 1791-ben, II. Lipót uralkodása alatt merült fel. Különböző okok miatt több évtizedig halasztották a tervek elkészítését. 1812-től a bécsi, prágai, lembergi elmeintézetek rendeletileg bezárták kapuikat a magyar betegek előtt.

Az indoklásban az állt, hogy Magyarországon nem lévén tébolyda, ezért az ország ezt a jótéteményt nem viszonozhatja. 1848-ban Schwartzer Ferenc tett javaslatot a kormánynak a magyar tébolyda építése ügyében. Legalkalmasabb helyszínnek a Lipótmezőt tartotta, mely aránylag jól megközelíthető, kies fekvésű, északi szelek ellen védett és vize is bőven van. Az 1850-es években az országos intézet felállítása halaszthatatlanná vált. 22 helyszín megtekintése után Buda városa a lipótmezei telek megvásárlása mellett döntött. A telek Göbl Lipót tulajdona volt, róla kapta a terület a Leopoldfeld, azaz Lipótmező nevet.

Az építést I. Ferenc József rendelettel határozta el, a terveket Zettl Lajos építészeti tanácsnok készítette el. Több vállalkozás váltotta egymást az építkezés folyamán, végül Drasche Henric 1868-ban sikeresen befejezte az épületet. Az építés és felszerelés költsége 1670700 forint volt. Az épület késői romantikus stílusú, négyszintes jellegében zárt tömböt alkot. Eredetileg 800 beteg befogadására tervezték, de csak 500 beteg számára építették meg. Helyet kaptak benne az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyha, irodák, raktárak. Az épületet hatalmas park és 50 hold erdő övezte.

A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit – kezdetben 300 beteggel – Schnirch Emil (1868-1884)  igazgatása alatt. Schnirch humánus érzése, joviális magatartása, kitűnő szervezőkészsége közismert volt. A betegek kezelésében főként nyugtatókat használtak, a különösen nyugtalan betegeket kényszerzubbonnyal fékezték meg, esetleg cellába helyezték oket. Durva kényszerítő eszközöket nem alkalmaztak a terápia során. Az országos intézet már működése kezdetén kapcsolatba került az oktatással, részt vett a törvényalkotásban, Laufenauer Károly személyében levelező tagot adott az Akadémiának, bekapcsolódott a neuropathológiába. Schnirch munkatársai között olyan nagyszerű orvosok szerepeltek, mint a már említett Laufenauer Károly, Niedermann Gyula, Bolyó Károly, Konrád Jenő, s itt kezdte munkáját Oláh Gusztáv is.

A Lipót tehát elindult azon a hosszú úton, amelyen eljutott a mai Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetig. Az elmegyógyintézet története szorosan összefügg a benne dolgozók, az igazgatók, főorvosok, másodorvosok működésének történetével. Az intézet történetét az igazgatók működési ideje szerint tagoljuk, s vázoljuk fel röviden.