Melyik matrica a legmegfelelőbb?

Lassan véget ér az év, közelednek az ünnepek a karácsony a szilveszter és a megérdemelt pihenés után kezdődhet egy új év.

Azonban a 2017 januárjában nem csak egy új év kezdődik, hanem a hónap végével az éves autópálya-matricák is lejárnak, ezért érdemes már előre megfontolnia az új matrica vásárlását.

Az alábbiakban szeretnénk Önnek segítséget nyújtani ahhoz, hogy a következő évben is gondtalanul, büntetéstől mentesen használhassa gépjárművét a díjköteles útszakaszokon.

Melyik matrica a legmegfelelőbb Önnek?

Mindig érdemes nagyjából előre végiggondolni, hogy mely fizetős útszakaszokat szeretné az év folyamán használni. Persze senki sem lát a jövőbe ezért nem tudhatja pontosan, de az elmúlt év tapasztalataira alapozhatja tervezését.

Ha a 2016-os évben vásárolt matrica Ön számára tökéletesen megfelelt az utazási szokásainak, akkor nyugodtan választhatja ugyanazt, mivel a következő évben jelentősen nem fognak bővülni a fizetős útszakaszok, az árak pedig változatlanok maradnak.

Viszont, ha megváltozik a következő évre az útvonal, amit használni fog, netán egy új fizetős szakasszal bővül. (Erről itt tájékozódhat. –linkek). Akkor érdemes átgondolnia, hogy továbbra is megéri-e az adott matrica, vagy egy másik kategóriájút érdemes választania.

Ezek után az autópálya-matricák a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati irodáin, kijelölt árusítóhelyein, például benzinkutakon, illetve SMS-ben és interneten is megvásárolhatók. Az utóbbi az egyik legkényelmesebb és legegyszerűbb megoldás. Akár most a cikk után is elintézheti vásárlását.

Az internetes vásárlás előnyei

Ha oldalunkon vásárolja meg az autópálya-matricát, a sikeres vásárlást, illetve a fizetés megvalósulását követően megkapja a matrica sorszámát tartalmazó e-mailt, amelyet az érvényesség időtartama alatt a járműben tartva igazolhatja az úthasználatra való jogosultságát.

Egy online vásárlás alkalmával lehetősége van arra, hogy lényegesen mérlegelje, megtervezze, hogy melyik matrica lesz a legalkalmasabb az Ön számára. Például elindul a Balatonhoz, de útközben jön rá, hogy nem vásárolt matricát, meg kell állnia, esetleg egy kitérőt kell tennie, hogy egy megyei, heti matricát vásároljon. Ha online vásárol ugyanerre az útra nem csak időt, de benzint is spórol, arról nem is beszélve, hogy nem kell sorban állnia, és biztosan elkerüli az esetleges büntetéseket.

A megfelelő matrica megtalálása

Ahhoz, hogy a megfelelő matricát vásárolhassa meg, és ne verje feleslegesen költségekbe magát. Figyelembe kell, hogy vegye egy adott útszakasz használatának, gyakoriságát, esetleg azt, hogy mennyi idő múlva fogja újra igénybe venni, például egy heti matrica vásárlásánál. Vagy esetleg jobban megéri egy éves megyei matrica vásárlása, ami egy adott megyében az összes fizetős útszakaszra korlátlan ideig biztosít Önnek felhajtási engedélyt.

Ha megvannak az utazás részletei

Miután végiggondolta, hogy milyen módon, milyen gyakran és mely fizetős útszakaszokat kívánja majd igénybe venni, akkor már nagyon egyszerű dolga van. Csak ki kell választania a gépjárművének megfelelő kategóriát. Ugyanakkor ez már nagyon egyszerű lépés, mégis igen fontos, hogy a megfelelő kategóriát vásárolja meg.

Hogyan vásárolhat nálunk online?

Oldalunkon adja meg a kívánt matricatípus és gépjárműtípus adatait, majd regisztráció után kövesse a leírt lépéseket. Az oldal autópálya matrica értékesítése automatikusan megtörténik.

Hogyan tud fizetni?

A megvásárolt matricáért bankkártyával vagy átutalással is fizethet.

Bankkártyás fizetés

A bankkártyás fizetés esetén az OTP Bank biztonságos bankkártya elfogadó oldalán keresztül tud majd fizetni bankkártyájával. A rendszer minden internetes fizetésre alkalmas bankkártyát elfogad. Sikeres fizetés után az autópálya-matrica érvényesítése azonnal megtörténik

Átutalásos fizetés

Az átutalásos fizetési mód főleg a flottával rendelkező ügyfelek számára előnyös, akik egyszerre több matricát vásárolnak, és a bankkártyájuk napi limitje nem engedi meg a díjak bankkártyával való kifizetését. Mivel utalás esetén a matrica érvényesítése nem az elindított utalás időpontjában, hanem az összeg számlánkra való beérkezéseskor történik, kérjük, vegye figyelembe az utalás átfutási idejét.

A vásárlás után

A sikeres vásárlást követően küldünk egy visszaigazoló e-mailt az ön által megadott címre, amely tartalmazza a vásárlás adatait. Ezt nyomtassa ki, és tartsa a járműben, hiszen ezzel igazolhatja jogosultságát az autópálya használatára. Ez fontos, mert ennek a dokumentumnak a hiányában nem tudja igazolni, hogy az adott pálya használatához Önnek joga van.

Ha számlát szeretne kérni a vásárlásról

A matrica kiválasztásakor jelölje be, hogy szeretne számlát, és adja meg a kívánt számlázási címet. A számlát e-mailben küldjük.

Miért érdemes nálunk vásárolnia?

A gyors és kényelmes vásárláson felül matricája mellé megajándékozzuk Önt egy ingyenes balesetbiztosítással! Ugyanis mit sem ér egy ünnep, az élet a szerettei és az Ön egészsége nélkül.

Miért jó ez a biztosítás Önnek?

Mert a biztonság a legfontosabb. Ha bekövetkezik egy baleset, szeretnénk tudni, hogy mindenről gondoskodtunk. Az AIG Biztosító jóvoltából most egyszerűen egy matrica vásárlásával ingyenesen gondoskodhat családjáról és önmagáról.

A biztosítás teljesen díjmentes a megkötést követő hatodik hónap utolsó napjáig szól, ezt követően minden kötelezettség nélkül megszűnik.

Amit érdemes tudnia a biztosítóról

Önt az AIG Biztosító fogja biztosítani, mely jelenleg a világon piacvezető. A START ingyenes balesetbiztosítást a világ egyik vezető biztosítótársasága, az AIG Europe Limited Magyarországi Fióktelepe nyújtja 6 hónapig díjmentesen.

A biztosítás részletes feltételeinek megtekintéséhez kattintson ide!

Szerezzen be most egy autópálya-matricát gyorsan és kényelmesen és kezdje az új évet biztosítva!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>