elmegyógyintézet címkéhez tartozó bejegyzések

Az OPNI története IV.

1953-ban új igazgató került az intézet élére Gimes Miklósné Hajdu Lili (1953-1957) személyében. Ezekben az években bővült a szakemberképzés, támogatta a biokémiai kutatások fejlesztését, ekkor létesült az állatkísérleti laboratórium. Ekkor jelentkeztek az első eredményei a neuroleptikumok első fecskéjeként megjelent chlorpromazinnal folytatott kezeléseknek.

1954-ben Tariska István vette át a neuropatológiai labor vezetését. 1957-ben ismét új vezetője lett az intézménynek, rövid idore Fekete János került az intézet élére, majd még ugyanezen év decemberében újabb váltás következik, az igazgató Mária Béla (1957-1972) lett. Igazgatásának évei alatt lassú átszervezodés indult meg, amelynek során egyre inkább átalakult a szakma terápiás felfogása. A neuroleptikumok, majd a thymoleptikumok és anxiolitikumok, a biológiai kezeléseket helyezték előtérbe. A pszichofarmakonokkal elért eredmények, de a kudarcok is, elősegítették a pszichoterápiás, majd a módszeresebb szocioterápiás eljárások kialakítását. A biokémiai kutató laboratórium vezetését Pataki István vette át, aki szintén az egyetemről került az intézetbe. Személye a gyors fejlődés lehetőségét vetítette előre. Kibővítette a kutatások területét, a továbbképzésben pedig következetesen képviselte azt az elvet, hogy a gyógyszereket megalapozottan és céltudatosan alkalmazzák, kerülve a polipragmáziát. Ekkor gyarapodott korszerű infúziós laboratóriummal a gyógyszertár. Ezekben az években kezdődött meg az intézetben egy nagyarányú belső felújítás, amellyel az osztályok korszerűsítése és bővítése vált lehetővé. Ennek eredményeként alakították ki 1956-ban az idegsebészeti osztályt, melyet Majerszky Klára vezetett, s ennek kapcsán létesülhetett a Nagy Tibor vezette EEG laboratórium. Ebben az időben létesült a különálló Völgy utcai épületben a férfi funkcionális idegosztály Fodor Sándor vezetésével, majd később Pertorini Rezső irányításával. Az ő nevéhez fűződik a teljesen nyitott rendszer bevezetése, s munkatársával Koronkai Bertalannal megkezdték a módszeres relaxációs pszichoterápiát, a csoport- és milioterápiát.

Az átszervezéssel és felújítással korszerűsödött az alkohol-elvonó osztály is, melyet Kardos György vezetett. A következő években egyre sokoldalúbb lett a betegek kezelése. Gazdagodott a pszichofarmakonok sora, javult szelektivitásuk, s megjelent a lithium-terápia is. Mindezzel párhuzamosan élénkültek és bővültek a foglalkoztatási lehetőségek is. A pszichiátriai osztályokon egyre inkább teret nyertek a szocio-pszichoterápiás módszerek. Ez a munkásság elsőként a Kun Miklós által vezetett pszichiátriai osztályon bontakozott ki. Kezdtek kibovülni a kis- és nagycsoport-terápiák, ennek komoly lökést adott az 1963-ban kialakított pszichodiagnosztikai laboratórium, melynek vezetését Mérei Ferencre bízták. Irányításával alakult ki a szakpszichológusi gárda, amelynek működésével a pszichológiai munka a pszichiátriai osztályok szerves részévé vált.

A korszerűsítés befejeztével a Röntgen részleg is önálló egységgé alakult 1960-ban, Kárpáti Miklós vezetésével. Új osztályt hoztak létre a pszichotikus fertőző betegek részére Hun Nándor irányításával, s megújult a tüdőosztály is, amelyet Marschall Gerhardra bíztak. A munkaterápiás foglalkozások bővültek új műhelyek létrehozásával, sikerült létrehozni egy nyomdát, s új szervezési forma kialakulása kezdődhetett meg a nappali szanatórium létrehozásával. Az 1966. évi 12. sz. törvényerejű rendelet elmeügyi rendelkezéseinek megalkotásában az intézet munkatársának, Orthmayr Alajosnak elévülhetetlen érdemei voltak. Ez a rendelkezés oly mértékben előremutató volt, hogy az 1972-es Egészségügyi Törvénybe változtatás nélkül került be. 1968-ra az intézet fennállásának 100. évfordulójára az épület kívül-belül megszépült; az osztályok és a foglalkoztató műhelyek kiállításokkal, a vezetőség tudományos ülés rendezésével tette emlékezetessé ezt a kivételes alkalmat.

Az OPNI története I.

Az országos elmegyógyintézet építésének gondolata először 1791-ben, II. Lipót uralkodása alatt merült fel. Különböző okok miatt több évtizedig halasztották a tervek elkészítését. 1812-től a bécsi, prágai, lembergi elmeintézetek rendeletileg bezárták kapuikat a magyar betegek előtt.

Az indoklásban az állt, hogy Magyarországon nem lévén tébolyda, ezért az ország ezt a jótéteményt nem viszonozhatja. 1848-ban Schwartzer Ferenc tett javaslatot a kormánynak a magyar tébolyda építése ügyében. Legalkalmasabb helyszínnek a Lipótmezőt tartotta, mely aránylag jól megközelíthető, kies fekvésű, északi szelek ellen védett és vize is bőven van. Az 1850-es években az országos intézet felállítása halaszthatatlanná vált. 22 helyszín megtekintése után Buda városa a lipótmezei telek megvásárlása mellett döntött. A telek Göbl Lipót tulajdona volt, róla kapta a terület a Leopoldfeld, azaz Lipótmező nevet.

Az építést I. Ferenc József rendelettel határozta el, a terveket Zettl Lajos építészeti tanácsnok készítette el. Több vállalkozás váltotta egymást az építkezés folyamán, végül Drasche Henric 1868-ban sikeresen befejezte az épületet. Az építés és felszerelés költsége 1670700 forint volt. Az épület késői romantikus stílusú, négyszintes jellegében zárt tömböt alkot. Eredetileg 800 beteg befogadására tervezték, de csak 500 beteg számára építették meg. Helyet kaptak benne az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyha, irodák, raktárak. Az épületet hatalmas park és 50 hold erdő övezte.

A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit – kezdetben 300 beteggel – Schnirch Emil (1868-1884)  igazgatása alatt. Schnirch humánus érzése, joviális magatartása, kitűnő szervezőkészsége közismert volt. A betegek kezelésében főként nyugtatókat használtak, a különösen nyugtalan betegeket kényszerzubbonnyal fékezték meg, esetleg cellába helyezték oket. Durva kényszerítő eszközöket nem alkalmaztak a terápia során. Az országos intézet már működése kezdetén kapcsolatba került az oktatással, részt vett a törvényalkotásban, Laufenauer Károly személyében levelező tagot adott az Akadémiának, bekapcsolódott a neuropathológiába. Schnirch munkatársai között olyan nagyszerű orvosok szerepeltek, mint a már említett Laufenauer Károly, Niedermann Gyula, Bolyó Károly, Konrád Jenő, s itt kezdte munkáját Oláh Gusztáv is.

A Lipót tehát elindult azon a hosszú úton, amelyen eljutott a mai Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetig. Az elmegyógyintézet története szorosan összefügg a benne dolgozók, az igazgatók, főorvosok, másodorvosok működésének történetével. Az intézet történetét az igazgatók működési ideje szerint tagoljuk, s vázoljuk fel röviden.