lipótmező címkéhez tartozó bejegyzések

Az OPNI története III.

1945 után új szakasz kezdődött a Lipót életében. Amikor a harcok már a fővároson túl zajlottak, megkezdődött a helyreállítás: a víz és a villanyszolgáltatás, a központi fűtés beindítása.

Zsakó Istvánt nyugdíjazták, s helyére Stief Sándor (1945-1953) professzor került. Hiába a helyreállítás, a betegeket hamarosan ki kellett költöztetni az épületből, mert a szovjet katonai parancsnokság költözött a helyükre 1945. júniusában. 1946. szeptemberében költözhettek vissza a betegek, valamint rajtuk kívül 800 menekült, tbc-s hadifoglyok és a 150 hátrahagyott orosz elme- és idegbeteg katona. A háború után, Stief Sándor igazgatása alatt az Intézet fokozatosan a pszichiátria országos központjává vált. 1948-ban a Népjóléti Minisztérium elmeügyi felügyelőséget szervezett, Tariska István akkori igazgatóhelyettes vezetésével. Megkezdődött a statisztikai adatok feldolgozása, összesítése, a betegfelvételek irányítása. Ez az országos feladatkör egyelőre rövid életűnek bizonyult, az 1949-ben átalakult minisztérium (Egészségügyi Minisztérium lett) 1951-ben megszüntette a felügyelőséget, saját hatáskörébe vonva ezen feladatokat.

1948-ban az intézetben pszichológiai laboratóriumot hoztak létre, de ez sem sokáig működött, mert 1951-ben megszüntették, s addigi vezetőjét, Benedek Istvánt eltávolították. Ezekben az években a gyógyszeres kezeléseken kívül újra divatba jött a betegek foglalkoztatása; kreatív foglalkoztatás és valódi munkaterápia formájában is. Az Intézetben 1948-ban alkohol-elvonó osztály nyílt, 1951-ben pedig a Nyéki úti épületben az egyetemi klinikáról eltávolított Horányi Béla vezetésével neurológiai osztály került kialakításra.

1950-ben – az országban elsőként- gyermekpszichiátriai osztály kezdte meg működését Lóránd Blanka vezetésével, aki iskolát teremtett és lerakta az alapjait a később önállósuló, szakvizsgához kötött gyermekpszichiátriai tevékenységnek. 1950-ben került az intézetbe Mária Béla későbbi igazgató és Fejér Artúr György, akinek nevéhez az elme-belgyógyászati osztály létrehozása (1953) fűződik. 1952-ben az intézmény nevében is hivatalosan Országos Ideg- és Elmegyógyintézetté változott, s ezzel az Egészségügyi Minisztérium a pszichiátria országos vezetésével bízta meg a szervezés, az irányítás és az ellenőrzés területén is. Az Intézet szervezte az instruktori látogatásokat országszerte, rendezte a szakvizsgához szükséges tanfolyamokat. Ebben az időben szervezték meg a betegfelvételek területi elv szerinti országos felosztását is.

Az OPNI története I.

Az országos elmegyógyintézet építésének gondolata először 1791-ben, II. Lipót uralkodása alatt merült fel. Különböző okok miatt több évtizedig halasztották a tervek elkészítését. 1812-től a bécsi, prágai, lembergi elmeintézetek rendeletileg bezárták kapuikat a magyar betegek előtt.

Az indoklásban az állt, hogy Magyarországon nem lévén tébolyda, ezért az ország ezt a jótéteményt nem viszonozhatja. 1848-ban Schwartzer Ferenc tett javaslatot a kormánynak a magyar tébolyda építése ügyében. Legalkalmasabb helyszínnek a Lipótmezőt tartotta, mely aránylag jól megközelíthető, kies fekvésű, északi szelek ellen védett és vize is bőven van. Az 1850-es években az országos intézet felállítása halaszthatatlanná vált. 22 helyszín megtekintése után Buda városa a lipótmezei telek megvásárlása mellett döntött. A telek Göbl Lipót tulajdona volt, róla kapta a terület a Leopoldfeld, azaz Lipótmező nevet.

Az építést I. Ferenc József rendelettel határozta el, a terveket Zettl Lajos építészeti tanácsnok készítette el. Több vállalkozás váltotta egymást az építkezés folyamán, végül Drasche Henric 1868-ban sikeresen befejezte az épületet. Az építés és felszerelés költsége 1670700 forint volt. Az épület késői romantikus stílusú, négyszintes jellegében zárt tömböt alkot. Eredetileg 800 beteg befogadására tervezték, de csak 500 beteg számára építették meg. Helyet kaptak benne az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyha, irodák, raktárak. Az épületet hatalmas park és 50 hold erdő övezte.

A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit – kezdetben 300 beteggel – Schnirch Emil (1868-1884)  igazgatása alatt. Schnirch humánus érzése, joviális magatartása, kitűnő szervezőkészsége közismert volt. A betegek kezelésében főként nyugtatókat használtak, a különösen nyugtalan betegeket kényszerzubbonnyal fékezték meg, esetleg cellába helyezték oket. Durva kényszerítő eszközöket nem alkalmaztak a terápia során. Az országos intézet már működése kezdetén kapcsolatba került az oktatással, részt vett a törvényalkotásban, Laufenauer Károly személyében levelező tagot adott az Akadémiának, bekapcsolódott a neuropathológiába. Schnirch munkatársai között olyan nagyszerű orvosok szerepeltek, mint a már említett Laufenauer Károly, Niedermann Gyula, Bolyó Károly, Konrád Jenő, s itt kezdte munkáját Oláh Gusztáv is.

A Lipót tehát elindult azon a hosszú úton, amelyen eljutott a mai Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetig. Az elmegyógyintézet története szorosan összefügg a benne dolgozók, az igazgatók, főorvosok, másodorvosok működésének történetével. Az intézet történetét az igazgatók működési ideje szerint tagoljuk, s vázoljuk fel röviden.